Reméljük, hogy mostanra már vannak kiforrott elképzeléseid a felsőoktatási jelentkezéseddel kapcsolatban. Ha igen, és ezek között szerepel a gépészmérnök képzés, akkor ezt a bejegyzést célszerű elolvasnod.

Talán értesültél róla, hogy Szombathelyen már az ELTE égisze alatt működik a gépészmérnök képzés, méghozzá duális formában.

De mit jelent és miért olyan jó dolog a duális képzés?

Ez egy újszerű képzési forma, ami mind a tanulónak, mind a munkáltatónak előnyös. A hallgató már az egyetemi tanulmányai alatt aktívan dolgozik egy kibővített gyakorlati időszakban, míg a munkáltató jobb és hatékonyabb munkaerőt kap, miután a fiatal elvégezte az egyetemet.

Mindez jól hangzik, azonban jó, ha Te is tudod, hogy ez a képzés nem való mindenkinek. Ezért a nagyon is versenyképes szaktudásért áldozatot is kell hoznod. Aki duális formában tanul gépészmérnöknek, az kevesebb szabadidővel rendelkezik majd, viszont sokkal komolyabb tudásra tesz szert, hiszen olyan szakemberektől tanulhat, akik minden nap ezt a szakmát gyakorolják. Áldozatért cserébe a komoly szakképzettség mellett havi jövedelem is jár. Ez jelenleg 82 ezer forint, ami az ösztöndíjakkal együtt még magasabb összeg is lehet.

Tény, hogy ehhez a képzési megoldáshoz elszántság kell! Benned megvan ez?

Kezdd el most a regisztrációt!

Ahhoz, hogy bejuthass az ELTE gépészmérnök duális képzésére, már a felvételi előtt együtt kell működnöd az egyetem partnercégeivel. Első lépésként egy úgynevezett előregisztrációs űrlapot kell kitöltened. Az itt megadott válaszokat a szakemberek értékelik, és behívnak az általad választott vállalathoz egy interjúra. A regisztráció lényege, hogy a leendő “munkaadóid” megbizonyosodhassanak a tudásodról és az elhivatottságodról.

Az űrlap kitöltésekor meg kell adnod egy sorrendet (az első három lesz érvényes) az általad preferált cégekről, amik között bizony régiónk legnagyobb autóipari szereplőit is megtalálod. Ne aggódj, ha az első hely nem jön össze, ettől még lehet esélyed a többi cégnél.

És hogy miért is jó ez neked?

Hogy őszinték legyünk, nem tudunk mondani még egy olyan karrier útvonalat, ami ennyire biztos lenne egy pályakezdőnek. A duális képzéssel és az előregisztrációval nem csak az egyetemi évek alatt kapott havi ösztöndíjad lesz magasabb, hanem a legjobbaktól tanulhatsz majd, méghozzá éles környezetben. Ez pedig talán még a juttatásnál is nagyobb érték.

Garantáljuk, hogy az így szerzett tudással komoly előnyben leszel, amikor kilépsz a nagybetűs életbe. Sőt, valószínűleg munkát sem kell keresned. Ha jól teljesítesz az egyetemen, a gyakorlati helyeden biztos, jól fizető állást is kínálnak majd.

Szóval, fontos hogy regisztrálj! A határidő január 29-e.

Kattints ide a regisztrációhoz!