Te kézzel vagy digitálisan jegyzetelsz az előadáson? Ha az előbbit preferálod, akkor cselekedsz helyesen, ugyanis a kézzel írt információk jobban rögzülnek a memóriában.

Egy amerikai kutatás szerint ez egyrészt azért van, mert a tablet és a laptop könnyebben elvonja a figyelmet. Ha unalmasnak találjuk az előadást, nagy a kísértés, hogy a jegyzetelés helyett megnyitunk más programokat. De ez csak egy dolog…

Igaz, kézzel írni lassabb, mint géppel, mégis rengeteg előnye van a digitális jegyzetekkel szemben. A legfontosabb talán az, hogy egyből szelektáljuk az elhangzottakat. Erről készült egy kutatás is, aminek az eredményeit a Psychological Science nevű folyóiratban közölték.

Erre hivatkozva írja az Origo.hu is:

„Amikor az emberek legépelik a jegyzeteiket, akkor hajlamosabbak szó szerint jegyzetelni, és annyit leírni az előadásból, amennyit csak tudnak” – állítja Pam A. Mueller, a kísérlet egyik vezetője. Majd így folytatja: a kézzel jegyzetelő diákok rákényszerülnek arra, hogy szelektálják az információkat, hiszen képtelenek olyan gyorsan kézzel írni, mint géppel. Ha pedig az agy így tesz – mármint szelektál -, a mondandó első feldolgozása már meg is történt. Ami nagyban hozzájárul a későbbi tanuláshoz is.

De mással is érvelnek a tudósok a kézi jegyzetelés mellett. Az imént említett kódoló hipotézis mellett a külső tároló hipotézisre is sokszor hivatkoznak. Hogy ez mit jelent? Azonnal mutatjuk.

Az állításokat úgy tesztelték, hogy TED előadásokat mutattak a diákoknak. Egyeseket arra kértek, hogy kézzel írjanak, míg másokat a gépi jegyzetelésre buzdítottak. Kiderült, hogy a laptopos csoport tagjai több szót írtak le, mint a hagyományos módszert választók. Ennek ellenére nem emlékeztek több tényre, dátumra. Sőt, az összefüggéseket kevésbé látták át az információk között, mint azok, akik kézzel írtak. Vagyis a mélyebb információ nem rögzült úgy a digitális formában jegyzetelőknél, mint a kézzel íróknál. Ezek tehát igazolják a kódoló hipotézist.

Tesztelték a másik, külső tároló hipotézist is. Vagyis az előadás után a diákok megnézhették a jegyzeteiket, mielőtt még a tudás feldolgozását felmérő teszt kitöltésére került volna sor. Meglepő eredmény született: nem a laptopba írt, jóval több információ hozott sikert, hanem a kevesebb, kézzel írt jegyzet bizonyult hasznosabbnak.

Szóval ha teheted, inkább kézzel írj, és digitalizáld később az információkat. Így már legalább kétszer feldolgozod a hallottakat, vagyis a tanulás is sokkal könnyebb lesz majd.

Hasznosítsd a fentieket akkor is, ha a nálunk, az ELTE gépészmérnök szakán tanulsz! Tudj meg többet a képzésünkről itt! Ha pedig a jegyzetelésről olvasnál még, ezt a korábbi bejegyzésünket ajánljuk.